Szálláslehetőség

 

Tisztelt Érdeklődők!

Budapesti Egyesített Középiskolai Kollégiumban egyéni előzetes egyeztetést követő engedélyezés után van arra lehetőség, hogy a Budapestre látogató csoportok megszállhassanak.

1149 Budapest, Mogyoródi út. 19., valamint a 1149 Budapest, Mogyoródi út. 21. szám alatt található épületeinkbe foglalhatnak szállást.

Előzetes egyeztetést követően igényelhetnek szállást pl. sportversenyekre, osztálykirándulásra, egyéb rendezvényekre érkező csoportok.

Vendégeink elhelyezése 4 ágyas szobákban történik.

Szállás igény jelzése és folyamata:

Kérem, alaposan olvassa át az alábbi tájékoztatást az esetleges félreértések elkerülése érdekében. Tájékoztatom, hogy egy héten belül nem áll módunkban foglalási igényt befogadni. 

Írásban (e-mailben) szükséges jelezni a szállásfoglalás tervezett időpontját, időtartamát, a szállóvendégek létszámát, a nemek arányát, a kapcsolattartó minőségét és elérhetőségét a kollegiumszallas@gmail.com e-mail címre.

Minden esetben visszajelzünk. Amennyiben tudjuk fogadni a csoportot, kiküldjük a szerződés előkészítéséhez szükséges nyomtatványokat a kollégium vendégekre is vonatkozó Házirendjével, és minden egyéb tájékoztatóval együtt. 

Étkezést is igénybe vehetnek szállóvendégeink. Ilyen irányú igényeiket is jelezzék időben, mert a kollégiumtól független szolgáltató biztosítja az ellátást, közvetlenül velük kell egyeztetni ez ügyben. 

Érkezés előtti héten van még lehetőség létszámok pontosítására, ha szükséges. A szerződésben meghatározott létszámtól eltérni kizárólag létszámcsökkenés esetén van lehetőség. 

A szállásdíj kiegyenlítése kizárólag átutalással történhet, a vendégek távozását követően készült számla alapján.

Kérdéseikkel keressenek bennünket az alábbi elérhetőségeinken:

Tel: 06-1/606-7120; 
e-mail: kollegiumszallas@gmail.com